A XIX. században a „keleti kérdés”-nek nevezett nemzetközi konfliktus nagyban befolyásolta a románok által lakott területeket is. Akarva-akaratlanul, de Moldva és Havasalföld és részt vettek az eseménysorozatban már a XIX. század elejétől. Az 1806 – 1812 között zajló orosz-török háború eredményeként Besszarábia orosz fennhatóság alá került (a Bukaresti Békeszerződés értelmében). Az 1828 – 1829 között zajló másik orosz – török háború végén kimondták, hogy a két román állam hivatalosan is orosz protektorátus alá kerül, adminisztratív autonómiát kapnak és saját hajóikkal szabadon hajózhatnak a Dunán.

            A XIX. század második felében a konfliktus újra kiéleződött, és kitört a Krími Háború (1853 – 1856). Ebben a fegyveres konfliktusban már nem csak Oroszország és a Török Birodalom vettek részt, hanem a törökök oldalán harcolt Anglia és Franciaország vezetésével több európai állam is. Ebben a háborúban Oroszország vereséget szenvedett. A béketárgyalásokra 1856-ban, Párizsban került sor. Ezen a tárgyaláson Franciaország felvetette a román államok egyesülésének lehetőségét, amit a Török Birodalom és az Osztrák Birodalom rögtön elvetettek, mondván, hogy maguk a románok sem szeretnék a két állam egyesülését. A kérdés tisztázására a nagyhatalmak abban egyeztek meg, hogy mindkét államban ad-hoc gyűlést fognak összehívni, amelyeken a román képviselőknek lehetősége nyílik színt vallani: akarja-e a románság Moldva és Havasalföld egyesülését vagy nem? Ugyanekkor azt is eldöntötték, hogy a két román állam továbbra is török fennhatóság marad, az orosz protektorátust pedig egy nemzetközi nagyhatalmi garanciavállalással cserélték fel. Moldvának fel kellett adnia dél-besszarábiai három megyéjét, Cahult, Bolgradot és Ismailt.

            Az 1857. decemberében mindkét államban megtartott ad-hoc gyűlések eredménye a következő volt: kijelentették, hogy a románság egyöntetűen a két állam egyesülését szeretné és így egy új, független állam létrehozását Románia néven. A születendő Románia élére pedig egy külföldi herceget szeretnének vezetőnek választani.

            A nagyhatalmak 1858-ban újra összegyűltek Párizsban a kérdés megvitatására. A Párizsi Konferencián a résztvevő államok nem teljesítették a románok követeléseit, hanem egy köztes megoldás mellett döntöttek: a Párizsi Egyezmény értelmében a két állam részvételével létre kell hozni Moldva és Havasalföld Egyesült Fejedelemségei-t, amelynek két uralkodója, két kormánya és két nemzetgyűlése kell legyen. A Párizsi Egyezmény, bár kifejezetten tiltja az egyesülést és két választott uralkodót köt ki a két ország élére, de nem szabályozza, hogy mindkét országban egymástól függetlenül nem lehet ugyanazt a személyt megválasztani. Így 1859. január 5.-én előbb Moldvában, majd január 24.-én Havasalföldön is megválasztják uralkodónak Alexandru Ioan Cuza-t.

            A nagyhatalmak kénytelen-kelletlen, de még ugyanebben az évben beletörődtek és beleegyeztek az így kialakult helyzetbe, sőt, 1861-ben maga a Török Birodalom is elismerte hivatalosan Alexandru Ioan Cuza perszonálunióját. 1866-ig tartó uralkodása alatt Al. I. Cuza reformjain keresztül megteremti a modern román állam alapjait. Legfontosabb reformjai:

-          a kolostori javadalmak szekularizációja;

-          új alkotmány jellegű alaptörvény bevezetése;

-          polgári törvénykönyv kiadása;

-          büntetőjogi törvénykönyv kiadása;

-          iskolareform.

Cuzat 1866-ban lemondatják, s ezt követően egy külföldi herceget, Hohenzollern Sigmaringen Károlyt hívják meg a trónra, aki 1866. május 10.-étől I. Károly néven uralkodik. Ettől a ponttól kezdve Románia független államként viselkedik a nemzetközi életben. Ennek egyik legfontosabb jele az első román Alkotmány létrehozása és bevezetése 1866-ban. Ettől függetlenül Románia hivatalosan még mindig török fennhatóság alatt van. A következő fontos lépés tehát a függetlenség elnyerése vagy kivívása lesz.

A román vezetés a függetlenséget diplomáciai lépésekkel próbálta elérni, azonban az 1876-ban kiadott új török alkotmány mit sem változtatott az ország státusán. Így nyilvánvalóvá vált, hogy a függetlenséget csak fegyveres harc árán lehet elérni.

1875 – 1876-ban sorra törtek ki a törökellenes felkelések és harcok a Balkánon Bulgáriában, Boszniában és Hercegovinában, Szerbiában és Montenegróban. Ezeket a mozgalmakat az Orosz Birodalom támogatta, mivel mindenképpen hegemóniát szeretett volna a Balkánon. Ebben a helyzetben Románia az oroszokhoz való közeledésben látta felcsillanni a reményt. 1876-ban megkezdődtek a tárgyalások, melyek 1877. április 4.-én a román-orosz egyezmény aláírásához vezettek. Az egyezmény értelmében az orosz csapatok saját költségükön és szabadon átvonulhatnak Románián, amennyiben elkerülik a fővárost, Bukarestet. Ezen kívül nem sérthetik meg Románia területi integritását sem politikai jogait.

Április 12.-én Oroszország hadat üzent a Török Birodalomnak, a törökök pedig bombázni kezdték a Duna északi részén fekvő településeket. Románia erre Vidin várának bombázásával válaszolt. 1877. május 9.-én Mihail Kogălniceanu külügyminiszter a Képviselőházban kikiáltotta Románia függetlenségét, majd a következő napon ugyanez történt a Szenátusban is. Ezek után I. C. Brătianu miniszterelnök bejelentette, hogy Románia is részt akar venni a háborúban, azonban az oroszok visszautasították ezt. Rövidesen azonban Plevnánál az orosz csapatok súlyos vereséget szenvedtek. Ezek után Miklós főherceg, az orosz hadsereg parancsnoka, támogatást kért I. Károlytól. I. Károly lett az egyesített orosz-román csapatok főparancsnoka, és rövid idő alatt sikerült bevenni Plevnát. A háború hátralévő részében a román hadsereg minden fontosabb ütközetben részt vett (Rahova, Smârdan, Vidin). 1878-ban a Török Birodalom kapitulált.

A háborút lezáró San Stefanó-i (februárban) és Berlini (június-július között) Békék döntő változásokat eredményeztek: a nagyhatalmak elismerték Románia függetlenségét az 1866-os Alkotmány 7. Cikkelyének megváltoztatásának fejében, Románia megkapta Dobrudzsát (november 14.-én), a Duna-Deltát és Kígyók Szigetét, és átadta Oroszországnak Cahult, Bolgradot és Ismailt. 1881-től Románia királysággá vált. Így záródott a Függetlenségi Háború (1877 – 1878).

---

Oldal: A keleti kérdés
A román nemzet története magyar nyelven érettségizőknek - © 2008 - 2024 - romansagtortenet.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat